"A történelem szubjektív, de a történésznek objektivításra kell törkednie. "

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyetemes Történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyetemes Történelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 5., szombat

A szüfrazsett mozgalom


1918 őszét írunk. A fákról már hullnak a levelek. Az emberek nagy része túl van a betakarítási munkálatokon. Hűvös van. Mindennap szakad az eső és fúj a szél. De mi történik? A felhők elvonulnak, az ég kitisztul, és a nap sugara gyöngyözően verődik vissza a nők megfáradt arcáról. A háborúból hazatért férfiak, boldogan ölelik magukhoz erős asszonyaikat.

Sajnos a történelem folyamán a nőket többnyire alsóbbrendű lényeknek tekintették a férfiakhoz képest. A törvényadta jogok és a szélesebb körű érvényesülés útja csak a XIX. században nyílik meg előttük. Nagy nap ez a hölgyek számára. Ugyanis új választójogi törvényt fogadott el a brit parlament. Anglia figyelembe vette azokat az áldozatokat, amelyeket a lakosság egésze hozott a háborús győzelemért, és így nem csak az összes, 21. évét betöltött férfi kapott szavazati jogot, hanem azok a nők is, akik legalább 30 évesek vagy adót fizető polgárok feleségei voltak. A fiatalabb nőket meggondolatlannak tartják, ezért nekik még várniuk kell.

„Hosszú és nehéz küzdelem gyümölcse érett be mára” - büszkén nyilatkozott a Nőmozgalom vezetője lapunknak.

Csaknem 15 év telt el azóta, hogy Emmeline és leánya, Christabel Pankhurst megalapították a Nők Társadalmi és Politikai Unióját. Tagjai radikális eszközöktől sem riadtak vissza céljaik elérése érdekében. Politikai gyűléseket szakítottak félbe, kerítésekhez láncolták magukat, így próbálván érvényt szerezni követeléseiknek. Sajátos módszereik közé tartozott, ha rendbontásért elítélték őket, szándékosan az elzárást választották a pénzbírság helyett, a börtönben pedig éhségsztrájkot folytattak.

Amikor kitört az első világháború, a szüfrazsettek (a suffrage választójogot jelent) többsége azonnal felfüggesztette a küzdelmet, és a fronton harcoló férfiak helyébe lépett. Az angol gazdaságnak nagy szüksége volt a nők munkaerejére. A hátországban a termelés szinten tartása és a hadiipar felfutása csakis a nők munkába állásával volt lehetséges. Éveken át asszonyok százai dolgoztak hadigyárakban, bányákban, úgy hogy közben vezették a háztartást, művelték a földeket, nevelték a gyerekeket és várták haza szeretett férjeiket. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az angol nők kiérdemelték azt, hogy végre emberszámba vegyék őket.

A századfordulóra Európában sehol sem állt olyan magasan a gyengébb nem szociális presztízse, mint a nőgyűlölőnek tartott szigetországban. Végül elnyerték a választójogot, ám ez az eredmény újabb küzdelem kezdetét jelentette, tehát a nőmozgalomnak akadnak még tennivalói. Hajrá lányok, csak így tovább!

2009. november 28., szombat

VIII. Henrik egyházpolitikája, és annak belpolitikai hatása és következménye



Tartalom

Anglia legendás uralkodókat adott népének, akik egyéniségükkel és tetteikkel befolyásolták Európa történetének alakulását. VIII. Henrik személyében olyan államférfi lépett a trónra, aki személyes életének konfliktusai miatt az országot elszakította a pápától, létrehozva ezzel az anglikán államegyházat.
Az angol királyok rendkívüli hatalma kihatott az egyházzal való viszonyukra is. Az anglikán államegyház tehát nem a térítők és az új eszmék iránti elkötelezettség miatt jött létre, hanem az uralkodó és a pápa ellentétének köszönhetően. VIII. Henrik célja ugyanis a Tudor-dinasztia hatalmának megőrzése, s ehhez fiúörökösre volt szüksége. Mivel felsége nem ajándékozta meg fiúgyermekkel, ezért el akart válni tőle. A váláshoz azonban szükség volt a pápa jóváhagyására. Azonban, a római katolikus egyház feje vonakodott megadni a diszpenzációt. VII. Kelemen pápa döntése és Anglia külpolitikai elszigeteltsége egyaránt szerepet játszott a Szentszékkel való szakításban. Magához a Luther Márton által kezdeményezett, valódi reformációhoz VIII. Henriknek és hivatalos egyházának kevés köze volt. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy az uralkodó mindvégig megmaradt hithű katolikusnak, a változás csupán annyit jelentett, hogy a pápa egyház feletti fősége helyett a király egyház feletti főségét vallotta.
VIII. Henriket szülei az angol római katolikusok egyházfőjének, Canterbury érsekének szánták. A történelem azonban úgy hozta, hogy Henrikből a Rómától elszakadt anglikán egyház legfőbb elöljárója lett...